Menekülés közben fogták el

2019. 01. 17., cs - 10:11
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi lopás elkövetője egy korábbi bűncselekményt is beismert.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 18 éves szekszárdi lakos ellen.

A férfi 2019. január 13-án délben Szekszárdon kikapta egy nő kezéből a táskáját, majd elfutott vele. A menekülő férfit a helyszíntől nem messze vették észre a járőrök, akik az elkövetőt elfogták, előállították, majd a Bűnügyi Osztály munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, valamint egy korábbi esetet is bevallott, melynek során kitépett egy táskát egy férfi kezéből. Ebben az ügyben a rendőrség rablás bűntett elkövetése miatt indított eljárást.

A férfit őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. 

A rendőrök az ellopott táskát lefoglalták és a sértettnek visszaadták. Az ügyben a további eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya folytatja le.

A sértett egy köszönőlevelet küldött a rendőröknek, melyben a gyors és hatékony intézkedésükért fejezte ki háláját.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.