Menekülni sem maradt ideje
A sértett táskáját akarta megszerezni T. Ernő, aki métereken keresztül rángatta magával a sértettet.
Ideje sem maradt elmenekülni, a rendőrök tetten érték T. Ernőt, akit rablás bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsít a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A 32 éves férfi 2013. január 9-én 20:00 órakor Dorogon megpróbálta erőszakkal elvenni a sértett táskáját. A férfi nem adta tulajdonát. Akkor sem engedte el értékeit, mikor a gyanúsított a táskával együtt őt is erőszakkal magával vonszolta. Ekkor érkeztek a helyszínre a dorogi egyenruhások, akik elfogták T. Ernőt. Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi azzal védekezett, hogy a történtekből semmire sem emlékszik. A rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.