Mezőőr érte tetten a tolvajt
A 22 éves gyanúsított Dabason, az egyik erdőből engedély nélkül vágott ki fát, melyet gépkocsival szállított el a helyszínről.

A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás vétség és hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. László 22 éves örkényi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 22 éves férfi 2014. december 14-én 16 óra és december 15-én 7 óra közötti időben Dabason, egy erdős területről engedély nélkül akácfát vágott ki, melyet december 15-én 9 óra körüli időben személygépkocsival szállított el a helyszínről. Ekkor – a fakivágás helyszínétől nem messze – a helyi mezőőr intézkedés alá vonta B. Lászlót, aki először megállt a járművel, majd azt újra beindította és elindult. A mezőőr a lehúzott ablakon keresztül – annak érdekében, hogy visszatartsa a férfit - megragadta a gyanúsított karját és megállásra szólította fel. A gyanúsított a felszólításnak nem tett eleget, hanem folyamatosan gyorsult, megpróbálta magát kivonni az ellenőrzés alól és kb. 10 méteren keresztül a gépkocsija után vonszolta a hivatalos személyt. B. Lászlót a mezőőr ezt követően elengedte.
A bejelentést követő néhány órán belül a dabasi rendőrök örkényi lakásában elfogták és előállították a 22 éves férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek. A nyomozóhatóság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.
B. László ellen a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.