Milliós drogfogás Kőbányán

2023. 05. 24., sze - 07:29
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Több mint tízmillió forint értékű kábítószert lefoglaltak, három feltételezett dílert őrizetbe vettek a budapesti nyomozók.


 
A Budapesti Rendőr Főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat eljárást három férfival szemben.
 
Az eljárás adatai szerint az 53 éves K. Csabának két férfi volt a segítségére;  F. Richárd és O. Csaba, akik az anyagokat értékesítették és tárolták.
A budapesti nyomozók 2023. május 17-én a főváros X. és II. kerületében ütöttek rajta a feltételezett elkövetőkön. 
 
K. Csabánál a kutatás során a rendőrök több mint 800 ezer forintot, mobiltelefont, elektronikai eszközöket, növényi törmeléket, kábítószergyanús anyaggal szennyezett nylontasakokat, illetve közel egy kilogramm, az elsődleges teszt alapján amfetamint tartalmazó kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le.
 
F. Richárdtól a nyomozók több mint száz gramm, feltehetően szintén amfetamin tartalmú kábítószergyanús anyagot, néhány gramm kokaint, nylontasakokat, digitális mérleget és a porciózáshoz szükséges egyéb eszközöket és mobiltelefont foglaltak le. 
 
O. Csaba otthonában a nyomozó hatóság tagjai több mint 5 liter kábítószergyanús folyadékot (az elsődleges adatok szerint a "Gina" néven ismert partidrogot), illetve a hígításhoz használatos vegyi anyagokat találtak és foglaltak le. A lefoglalt anyagok feketepiaci értéke összesen több mint 13 millió forint.
 
A három férfit a rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Robbantani akart

A zuglói rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint robbantással fenyegetett​​ egy áruházat.

 

Rendőrkézen a gázolajtolvajok

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből tulajdonítottak el csaknem 1000 liter gázolajat.

 

Áruházakból loptak

Sorozatban lopott két férfi Szegeden. Az ügyben indult nyomozás lezárult.

 

Megelőzték

A Tolna vármegyei rendőrök egy interneten szerveződő illegális gyorsulási verseny megrendezését akadályozták meg a hétvégén Szekszárdon.

 

Többször megszúrta férjét

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök rövid idő alatt tisztázták az eset körülményeit, és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 53 éves kunszentmiklósi nőt.