Mindent vitt, amit talált

2019. 02. 14., cs - 10:56
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki hétvégi házakba tört be Debrecenben.

A debreceni rendőrök 2018. február 13-án elfogták azt a helyi lakost, aki az elmúlt hónapokban Pac tanyán több ingatlanba is betört.  A nyomozás adatai szerint a férfi több kerítést is befeszített, nyílászárókat rongált meg, így jutott be több mint egy tucat ingatlanba, ahonnan elektromos eszközöket, kéziszerszámokat, illetve egyéb értéktárgyakat lopott el.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 47 éves debreceni férfit, aki beismerő vallomást tett és elismerte a bűncselekmények elkövetését. Kihallgatása során a férfi elmondta, hogy a helyszíneken mindent zsákba pakolt amit talált, majd azokat egy piacon értékesítette.  

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály a gyanúsítottat őrizetbe vette, B. Istvánnal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a nyomozó hatóság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!