Mindent vittek

2019. 01. 10., cs - 14:13
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni nyomozók.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt Sz. Kálmán 26 éves salgótarjáni lakos és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt B. Zoltán 24 éves salgótarjáni lakos ellen. 

A nyomozás adatai alapján a két férfi 2018. július és 2018. november 19. között az egyik salgótarjáni lakatlan családi ház ajtaját felfeszítették, valamint ablakait leemelték, majd bementek az ingatlanba. A gyanúsítottak ezt követően onnan szekrényeket, különböző lakberendezési és használati tárgyakat, csaptelepeket, műszaki eszközöket, kézi és kerti szerszámokat, nyílászárókat tulajdonítottak el több százezer forint értékben. 
A megalapozott gyanú szerint a 26 éves férfi 2018. december 9-ét megelőzően egy másik salgótarjáni családi házba is bement, és onnan egy hűtőszekrényt lopott el. 

A nyomozók a két férfit a napokban elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A rendőrök az eltulajdonított tárgyak egy részét megtalálták és lefoglalták. 

 


Kapcsolódó oldalak