Mindketten súlyosan megsérültek
A Tolna megyei rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 41 éves tatabányai férfi ellen folytattak, aki májusban az M6-os autópályán az alagutak környékén egy betonelemnek csapódott.

Mint arról korábban beszámoltunk, közúti balesetről érkezett bejelentés 2021. május 12-én 14 óra 42 perckor. A bejelentés szerint egy személygépkocsi egy betonelemnek ütközött az M6-os autópályán, a 167-es kilométerszelvény közelében, Bátaszék térségében. A helyszínen a kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy autó vezetője közlekedett az autópályán Budapest irányába, amikor eddig ismeretlen okból az A jelű alagút előtt a pályatesteket elválasztó betonelemnek ütközött. A balesetben a jármű vezetője és utasa is megsérült.
Az eset kapcsán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán folytattak nyomozást a 41 éves sofőrrel szemben, közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt, őt gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.