Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát
A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.
A Pest vármegyei felderítők nyomozói tízmilliós kokainkereskedelem gyanúja miatt indítottak nyomozást.
A gyanú szerint a 35 éves B. Tibor 2023 szeptembere és 2026 februárja között legalább 600 gramm kokaint adott el egy budapesti férfinak. Ezt követően egy kecskeméti étterem parkolójában rendszeresen találkozott a 38 éves J. Rolanddal. Neki húsz alkalommal legalább 600 gramm, később pedig további 300 gramm kokaint értékesíthetett, összesen 17,7 millió forintért. J. Roland a nyomozás adatai szerint nem tartotta meg magának a megszerzett kábítószert: azt egy ötfős vevőkörnek adta tovább.
A rendőrök 2026. augusztus 31-én több helyszínen tartottak kutatást. B. Tibor diósdi tartózkodási helyén több mint 1,2 millió forintot és két mobiltelefont foglaltak le, korábbi érdi albérletében pedig kábítószergyanús anyagokat találtak. Az egyik csomagról az előzetes szakértői vélemény megállapította, hogy kokaint tartalmaz.
J. Roland szegedi tartózkodási helyén készpénzre és kábítószerrel szennyezett eszközökre bukkantak a nyomozók. Az általa használt garázsban simítózáras tasakokat, digitális mérleget és további tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.
A két férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. B. Tibor nem tett vallomást, J. Roland azonban részletesen beszélt a kábítószer beszerzéséről és továbbértékesítéséről. Az ügyben további két férfit kábítószer birtoklása miatt hallgattak ki gyanúsítottként.
B. Tibor ellen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem, J. Roland ellen pedig kábítószer-kereskedelem miatt folyik eljárás. A nyomozók B. Tibor letartóztatását, J. Roland esetében pedig bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozták amit a bíróság mindkét esetben elrendelt.