Miután kifosztottak egy férfit taxiba ültek

2018. 03. 22., cs - 10:20
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy hónapon belül vádemelési javaslattal zárták a belvárosi nyomozók annak a két férfinak az ügyét, akik kifosztottak egy alvó férfit a Deák Ferenc téren, majd a sértett bankkártyájával fizették ki az útiköltségüket.

A nyomozás adatai szerint a 18 éves budapesti B. Krisztián és a 21 éves szintén budapesti B. Dávid 2018. február 25-én 2 óra körül Budapest V. kerületében, a Deák Ferenc téri villamosmegállóban kifosztott egy alvó férfit. Az elkövetők átkutatták a sértett zsebeit és elvették a pénztárcáját a benne lévő bankkártyával, valamint pénzzel együtt. Ezután leintettek egy taxit, amivel az Örs vezér tere felé vették az irányt.

Útközben közölték a sofőrrel, hogy 5 000 forintonként fizetik az utat, ezért négy alkalommal meg is álltak, és négyszer 5 000 forintot fizettek a sértett bankkártyájával. A taxisofőrnek gyanússá vált a két fiatal, ezért üzenetet küldött az egyik kollégájának, hogy értesítse a rendőröket. A járőrök Budapest XVI. kerületében, a Veres Péter úton megállították a taxit, majd igazoltatták az utasokat. A ruhájuk átvizsgálásakor B. Krisztiánnál megtalálták a sértett pénztárcáját, társánál pedig a tárcában lévő pénzt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a kifosztás és más bűncselekmény miatt indított nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.​​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.