Mobiltelefont lopott

2018. 02. 10., szo - 06:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást az ácsi férfival szemben.

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 45 éves ácsi lakos ellen.

A gyanú szerint a férfi 2018. január 20-án a reggeli órákban Ácson, a Kiss Tábornok utcában talált egy mobiltelefont, melynek tokjában volt egy tízezer forintos bankjegy is. A férfi a telefont eltette, majd becsomagolta és egy erdős részen elrejtette.

A rendőrök még ugyan ezen a napon kora délután azonosították a bűncselekmény elkövetőjét, aki először tagadta, majd beismerte, hogy ő lopta el a mobiltelefont. Megmutatta azt a helyet is, ahova a készüléket rejtette.

A rendőrök a férfit a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A helyi lakos elmondta, hogy a telefont értékesíteni akarta. A házkutatás során előkerült a tízezer forintos bankjegy is, melyet a kollégák lefoglaltak és a telefonnal együtt a sértettnek visszaadtak.

A Komáromi Rendőrkapitányságon a férfi ellen a nyomozást a napokban befejezték és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.

1

2


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.