Motorfűrésszel lopták a fát Söjtörön (fotókkal)

2014. 03. 17., h - 13:02
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két söjtöri férfit gyanúsítanak a zalai rendőrök.

A gyanú szerint egy 39 és egy 22 éves helyi férfi 2014. március 15-én a délelőtti órákban Söjtör külterületén egy erdőből több köbméter vörös tölgyfát vágott ki motorfűrésszel, amelyek egy részét felaprították, majd amikor értékesíteni akarták a lopott fát, akkor jelentek meg a zalai rendőrök, akik az adás-vételt meghiusították. A két „eladó” annyira megijedt a rendőrök láttán, hogy elfutottak, végül az egyenruhások a két férfit elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták őket ki. Mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését, amit elmondásuk szerint megbántak. A rendőrök a lopott fát és a motorfűrészt lefoglalták.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 39 éves H. Olivér és a 22 éves T. István Zoltán söjtöri lakosok ellen, akik szabadlábon védekezhetnek.


Kapcsolódó oldalak