Motorokat loptak, de elfogták őket

2015. 10. 20., k - 14:30
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség elfogta azt a férfit, aki a gyanú szerint öt segédmotor-kerékpárt lopott Gyuláról és Békéscsabáról. Két esetben társa is volt a bűncselekmények elkövetésekor.

A Gyulai Rendőrkapitányság járőre polgárőrrel teljesített szolgálatot 2015. október 10-én este. Egy segédmotor vezetőjét és utasát igazoltatták 22 óra 30 perckor, akik bukósisak nélkül közlekedtek a Városház utcában. A motort vezető Sz. Krisztiánról megállapították, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, valamint az alkoholszondás ellenőrzés során pozitív mintát adott. A rendőr kérdésére a fiatalkorú utasával elmondták, hogy a motor nem az övéké, azt egy közeli kisbolt elől hozták el. Terveik szerint Békéscsabára mentek volna, ahol másnap értékesíteni akarták az ellopott kétkerekűt. A 18 éves férfit és a 14 éves fiút előállították a rendőrkapitányságra, a motort pedig lefoglalták. A gyulai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, melynek során kiderült, hogy a békéscsabai lakhellyel rendelkező fiatalok szeptember 12-én éjjel egy másik motort is elloptak Gyuláról. Akkor egy családi ház csukott, de nem zárt kapuját nyitották ki, majd a nyitott garázsban tárolt Aprilia márkájú motorkerékpárt vitték el.     

 

 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya három robogó lopásával kapcsolatban folytat nyomozást, amelyeket szeptember végén és október elején vitt el ismeretlen tettes egy lépcsőház, egy lakótömb és egy szeméttároló mellől. A járművek lakattal vagy kormányzárral voltak lezárva. Mivel a rendelkezésre álló adatok alapján a Békéscsabán történt bűncselekményeket is Sz. Krisztián követhette el, ezért a rendőrök a nyomozásokat egyesítették. Az eljárást a Békéscsabai Rendőrkapitányság folytatja, melynek során eddig négy segédmotort foglaltak le és adtak vissza a sértetteknek. A 18 éves Sz. Krisztiánt 5 lopással, fiatalkorú társát pedig 2 lopással gyanúsítanak a nyomozók.        

 

 


Kapcsolódó oldalak