Motorozni akart, de nem a sajátjával
A körzeti megbízott megtalálta a motort és azt is, aki ellopta.

Motorkerékpárt tulajdonított el falubelijétől V. Zoltán. 2014. február 27-én fogta el őt a körzeti megbízott. A motort már korábban megtalálta. A rendőr 2014. február 25-én a falut járta, mikor a futballpálya régi öltözőjének oldalánál meglátta a keresett járművet, melyet 2014. február 22-én loptak el egy helybéli férfi udvaráról. A körzeti megbízott észrevette, hogy a motorral nem az aszfaltozott úton közlekedtek, a keréknyomok a közeli szántóföld felé vezettek. Ezt követve a rendőr egészen Dömösig elgyalogolt. Az egyenruhás többször is visszatért a faluba, hogy adatgyűjtést végezzen. Ennek eredményeképpen tudta meg, ki lophatta el a motorkerékpárt. A körzeti megbízott otthonában elfogta V. Zoltánt, aki kérdések nélkül is beismerte a bűncselekmény elkövetését. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, a motort 2014. február 22-én éjszaka tolta ki az udvarból, majd ott, ahol már nem lehetett hallani, beindította. Egy órát motorozott, majd hazament pihenni. Másnap ismét a kukoricabálák közé rejtett kétkerekűre ült. Egész nap járta vele a környékbeli földes utakat, majd a sportpályánál leállította. A 25 éves férfi ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság.