Motort lopott
A szigetszentmiklósi rendőrök egy 23 éves férfit vettek őrizetbe.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. István 23 éves tököli lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint M. István 2015. július 5-én 10 óra körüli időben Tökölön, a Sziget-major utca egyik házának ablakáról letépte a szúnyoghálót, majd bemászott az ingatlanba és eltulajdonította a sértett segédmotoros kerékpárját.
A sértett szomszédja figyelt fel az ismerős kétkerekűre, ami már nem a tulajdonos, hanem M. István udvarán állt. Ezt követően értesítette a rendőrséget.
A szigetszentmiklósi rendőrök a bejelentést követően - még a bűncselekmény elkövetésének napján - a 23 éves férfit elfogták és előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. M. István a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nyomozók a lopott motort lefoglalták és azt a tulajdonosnak visszaadták.
A nyomozóhatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.
Ellene a további eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.