Motorvonattal ütközött

2018. 06. 01., p - 11:34
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök vádemelést javasolnak egy 45 éves helyi férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a dabasi férfi 2018. január 27-én 8 óra 49 perckor Toyota típusú személygépkocsijával közlekedett Hernád lakott területén, a Váradi úton az 5-ös számú főút irányából a Köztársaság utca irányába. Amikor a Váradi úton található vasúti átjáróhoz ért, figyelmen kívül hagyta az ott lévő fénysorompó tilos jelzését, a vasúti átjáróba behaladt és ott összeütközött egy motorvonattal. A baleset következtében a Toyota sofőrje nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg utasa nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A Dabasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a gyanúsított ellen vasúti közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

"

"

"


Hírfolyam

 

Bukott egy encsencsi díler

A rendőrök több mint 4,5 millió forint értékű arany ékszert foglaltak le egy 39 éves férfitól.

 

Felismeri?

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt keresi a képen látható férfit.

 

A legfontosabb a megelőzés 4.

A Delta Program keretében Tolna vármegyében is kiemelt hangsúlyt fordítanak a rendőrök a prevencióra, ezért valamennyi iskolába ellátogatnak, ahol mind a diákokat, mind szüleiket tájékoztatják a kábítószerek veszélyeiről.

 

Díler rendőrkézen

A józsefvárosi rendőrök újra kristályt terjesztő férfin ütöttek rajta.

 

Együttműködve vízen és szárazföldön

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület között köttetett meg az együttműködés.

 

Még mielőtt tragédia történhetett volna

A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.

 

A becsület szolgálatában

Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben részesített három fővárosi rendőrt, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt.