Működött a hírlánc

2014. 08. 20., sze - 09:37
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mártélyi polgárőr a helyi körzeti megbízottal együtt érte tetten és fogta el a két betörőt.

Egy mártélyi lakos értesítette a helyi polgárőrséget 2014. augusztus 15-én 19 óra körüli időben arról, hogy a szomszédos tanya kerítését ismeretlen személyek átmászták és a házból élelmiszereket, szerszámokat, valamint műszaki cikkeket tulajdonítottak el. A polgárőr azonnal jelezte az esetet a mártélyi körzeti megbízottnak, akivel egyszerre érkeztek meg a helyszínre. A tanya melléképületében két férfit találtak, akik éppen akkor pakolták be táskájukba az eltulajdonítani kívánt értékeket.

A 20 éves B. Tibort és a 32 éves B. Dénest előállították a rendőrök a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, ahol beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy értékesíteni akarták az ellopni szándékozott tárgyakat azért, hogy pénzhez jussanak.

A terheltek ellen lopás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak