Munkaidő előtt fogott autófeltörőt

2021. 05. 27., cs - 06:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az éjszakai szolgálatba tartó józsefvárosi járőr a személyleírás alapján ismerte fel a feltételezett elkövetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság egyik járőre munkahelyére tartott 2021. május 21-én este, amikor felfigyelt valakire, akit személyleírása és ruházata alapján több korábbi gépkocsifeltörés lehetséges elkövetőjeként azonosított.

A törzsőrmester saját kocsijával követte az autóba ülő férfit, közben betelefonált kollégáinak, akik a térfigyelő központ kameráin keresztül figyelték a jármű mozgását, és odairányították a szolgálatban lévő járőröket. Az autóst a Karácsony Sándor utcában állították meg a rendőrök. 

A 40 éves P. Józsefet nyolcrendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő. Amiatt is eljárás indult ellene, mert az autót jogosítvány nélkül vezette.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.