Munkáltatója kárára szőtt tervet társával

2022. 10. 18., k - 10:40
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vásárosnaményi rendőrök rövid időn belül azonosították a két férfit, akiket lopás és zsarolás gyanújával hallgattak ki.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság zsarolás és lopás bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást L. R. G. 23 éves tarpai és H. D. E. 26 éves beregdaróci lakosok ellen.

A két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy miután közösen kitervelték, 2022. október 14-én éjszaka eltulajdonították egyikük munkáltatójának tarpai telephelyéről a vállalkozás hét darab gépjárművének indítókulcsát, a forgalmi engedélyeit, valamint egy autóstáskát, amelyben a vállalkozó személyes iratai és tárgyai voltak. Később telefonon tájékoztatták a tulajdonost, hogy náluk vannak az értéktárgyak, és amennyiben két és félmillió forint összegű készpénzt az általuk megadott helyre elvisz, visszaadják. Amennyiben nem hajlandó a követelt összeget kifizetni, az eltulajdonított értékeket felgyújtják. Az elkövetők az általuk megjelölt helyszínen, ahová a tulajdonos már az időközben értesített rendőrök kíséretében ment nem jelentek meg, később megneveztek ugyan egy másik helyet, de oda sem érkeztek meg. A rendőrök gyors és kiterjedt adatgyűjtést követően megállapították az elkövetők személyazonosságát, és halaszthatatlan nyomozati cselekmények eredményeképpen lefoglalták tőlük az eltulajdonított tárgyakat és okmányokat.

A nyomozók a két férfit gyanúsítottként kihallgatták, akik beismerő vallomást tettek, és azzal védekeztek, hogy nem gondolták komolyan a bűncselekmény elkövetését, illetve nem gondolták azt, hogy a sértett valóban kifizetné részükre a kért összeget. A büntetőeljárás alatt szabadlábon védekezhetnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.