Műtrágya lopás Nagykónyiban

2016. 11. 30., sze - 10:34
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök három iregszemcsei férfit gyanúsítanak a műtrágya lopással.

 

Egy nagykónyi mezőgazdasági szövetkezet képviselője feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik 2016. augusztus 31. és 2016. szeptember 13. közötti időben a szövetkezet telephelyéről eltulajdonítottak 2500 kilogramm műtrágyát. A lopással okozott kár közel 350 ezer forint.

A tamási rendőrök nyomozást indítottak, amelynek eredményeként a napokban azonosították a műtrágyalopás elkövetőit, egy 34 éves, egy 30 éves, valamint egy 19 éves iregszemcsei férfit. A nyomozók az elkövetőket előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését beismerték, szabadlábon védekezhetnek. A lopott műtrágyát az egyik gyanúsított ismeretlen személynek eladta.

Az ügyben a további eljárást a Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.