Ne lopj a boltból se! A kamera mindent lát!
Egy fővárosi, 19 éves lány és 50 éves anyja ruhaneműt, ékszert tulajdonítottak el egy kecskeméti boltból. Már nem először.

Bolti lopásról érkezett bejelentés július 8-án a rendőrségre. A járőrök azonnal felvették a kapcsolatot a károsult üzlettel, és megtudták, hogy 14 óra körül két nő ment be az áruházba; magukhoz vettek néhány ruhát, és bevonultak a próbafülkébe.
Ebben még nem lenne semmi gyanús, de az eladók résen voltak: felismerték ugyanis a nőket, akik pár nappal korábban már jártak a boltban, és akkor közel 70 ezer forint értékű ruhát, bizsut vittek el úgy, hogy letépték az áruvédelmi eszközt, és mindent a táskájukba rejtettek. Az illegális akció nem maradhatott titokban, hiszen a bolti kamerák mindent rögzítettek.
Az alkalmazottak az újabb bűncselekményt mindenképpen meg akarták akadályozni, ezért egyrészt értesítették a rendőrséget a bűncselekményről, másrészt megállították a nőket a kijáratnál. Mire a lopott holmi előkerült a táskákból, addigra a járőrök is odaértek. A párost – akikről kiderült, hogy anya és lánya – előállították és gyanúsítottként hallgatták ki folytatólagosan elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt. Jelenleg mindketten szabadlábon védekezhetnek; azt, hogy hasonló jogsértéseket elkövettek-e máshol, a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói vizsgálják.