Négy betörés egy éjszaka alatt
Az elkövető számára a rendőrségen ért véget az eseménydús éjszaka, hajnalban már kattant a bilincs a kezén.
A XV. Kerületi Rendőrkapitányság járőreit 2026. augusztus 30-án éjfél után néhány perccel riasztották egy kerületi családi házhoz, ahonnan betörésről érkezett bejelentés. A bejelentő elmondta, hogy zörgésre ébredt, majd a konyhába ment, ahol látta, hogy a redőnyt kihajlították, a fiókokat kihúzták és feltúrták, valamint a pénztárcája is eltűnt.
Később, ismét bejelentés érkezett egy újabb XV. kerületi betörésről, ahol a bejelentő kutyái hangos ugatására riadt fel. A tulajdonos látta, amint egy férfi a konyhaablakon át a teraszra ugrik és az udvaron keresztül elszalad. Innen egy táskát - benne iratokkal, tankolókártyával -, valamint pénzt és egy kutyahámot vitt el.
A IV. kerületi egyenruhások a sértett leírása alapján és az elsődleges nyomozati cselekményeknek köszönhetően Budapest XV. kerületében, a Vág utcánál egy kerékpáron felismerték, ezért intézkedés alá akarták vonni.
A férfi a rendőrök elől először biciklivel, majd futva próbált meg elmenekülni, miközben a nála lévő tárgyakat eldobta. Végül az újpesti járőrök a Zafír utcában elfogták és előállították.
A nyomozók az eldobott tárgyakat a betörésekkel kapcsolatban folytatott szemle keretében megvizsgálták és eljutottak másik két XV. kerületi házhoz is, ahova a gyanú szerint augusztus 30-án 3 óra 30 perc körül szintén bement.
Kiderült, hogy a kerékpárt az egyik házból lopta, míg a másik ház udvarán álló autóból egy autodiagnosztikai eszközt lopott el.
A nyomozók a 48 éves férfit kétrendbeli lopás bűntett és kétrendbeli lopás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként és az ellopott kerékpárt a tulajdonosának visszaadták.