Négy koszovóit próbáltak átcsempészni a határon

2013. 11. 23., szo - 09:38
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint egy 23 éves román férfi megbízta 35 éves ismerősét azzal, hogy négy koszovói férfit Olaszországba vigyen. A zalai rendőrök 2013. július 8-án az M70-es autóúton ellenőrizték a román rendszámú Skoda Octavia utasait, amikor kiderült, hogy az utasok nem rendelkeznek a határátlépéshez szükséges okmányokkal. A zalai rendőrök a nyomozás során kiderítették, hogy a 35 éves férfi tudta, hogy utasainak nincsenek érvényes okmányai valamint, hogy megbízási díj ellenében vállalta a fuvart.  A sofőrt gyanúsítottként hallgatták ki, nem ismerte el a rendőröknek a bűncselekmény elkövetését, míg megbízója részletes beismerő vallomást tett.

 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 35 éves A. Zoltán Lászlóval és a 23 éves M. Dáviddal szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak