Negyed órán belül elfogták

2015. 04. 27., h - 15:30
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint feltört egy gépkocsit Újszilváson.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Gyula 39 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fővárosi férfi 2015. április 25-én 8 óra 30 perc körüli időben egy csavarhúzóval kifeszítette egy újszilvási parkolóban álló személygépkocsi zárját, majd az utastérből eltulajdonított egy női táskát.

A bűncselekmény elkövetését észlelte egy állampolgár, aki értesítette a sértettet és együtt kezdték meg a tettes felkutatását. A férfi és a nő néhány perc elteltével a település egyik buszmegállójában megtalálta D. Gyulát, akinél ott volt az eltulajdonított táska. Az állampolgárok értesítették a rendőrséget.

Az Abonyi Rendőrőrs munkatársai 8 óra 45 perckor elfogták a 39 éves férfit, akit előállítottak. A ceglédi rendőrök a férfit őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig 2015. április 27-én elrendelte az előzetes letartóztatását.

A gyanúsított ellen a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 

 


Kapcsolódó oldalak