Négyszer tört be egy neszmélyi étterembe
A tatai nyomozók őrizetbe vették az 54 éves férfit.

A Tatai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 54 éves neszmélyi lakos ellen.
A gyanúsított 2017. május 19-e és június 4-e között, négy alkalommal lopott egy neszmélyi étteremből. A férfi az épület nyílászáróinak üvegéttábláit betörte és a helyiségben kutatott, majd a pult alatti hűtőszekrényből szeszes italokat vett magához.
A nyomozók 2017. június 6-án a bűncselekmény elkövetőjét lakásán elfogták és tőle az elkövetéshez használt csavarkulcsot, illetve egy üveg italt lefoglaltak.
A rendőrök a férfit gyanúsítottként kihallgatták, aki tettét beismerte, elmondása szerint „csak” inni akart.
A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.