Négyszer volt eltiltva, most őrizetben az ittas sofőr

2021. 10. 13., sze - 17:46
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Diósgyőri Rendőrőrs járőrei elfogták azt az ittas autóvezetőt, akit már a Miskolci Járásbíróság is eltiltott a járművezetéstől.

Járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett, és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 57 éves helyi férfival szemben. Egy szabadnapos miskolci járőrparancsnok figyelt fel 2021. október 12-én 12 óra után, Miskolcon a Könyves Kálmán utcán egy korábbi intézkedésekből ismert sofőrre. A rendőr információja szerint a férfi jelenleg is ittasan, illetve az eltiltás hatálya alatt közlekedett autójával.

Az egyenruhások a bejelentés helyszínének közelében állították meg a sofőrt, akivel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott. A járőrök a gépjármű vezetőjének az ellenőrzése során azt is megállapították, hogy a rendőrhatóság - jelenleg is hatályban lévő - három esetben, illetve a Miskolci Járásbíróság 2021. szeptember 8-án másfél év időtartamra tiltotta el a férfit a vezetéstől.

"

A rendőrök a sofőrt előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, veszélyezteti saját és mások életét, testi épségét. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bogyó újra otthon

A szikszói rendőrök visszaadták az eltulajdonított kutyust a gazdájának.

 

Lopott és rabolt

Emelte a tétet az a tiszaburai férfi, aki eleinte csak alkalmi lopásokat, később már rablást követett el. A karcagi rendőrök őrizetbe vették.

 

Lezárt akta: tányéros kenyértörés

Nem kapta vissza lemondott szállásának díját, ezért először „rabul ejtette” vendéglátója kerékpárját, majd 80 tányérját zúzta apró darabokra az a 40 éves zalaszentgróti nő, aki ellen rongálás miatt nyomoztak a ceglédi rendőrök.