Néhány órán belül elfogták a bolgár garázdákat

2016. 05. 18., sze - 12:46
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A józsefvárosi rendőröket egy VIII. kerületi üzlethez riasztották, ahova több férfi ment be erőszakkal és bántalmazta az ott dolgozó alkalmazottakat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat négy bolgár férfival, valamint ismeretlen társukkal szemben csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A férfiak 2016. május 17-én 23 óra körül bementek egy Budapest VIII., Népszínház utcai üzletbe. Két ott dolgozó férfi megpróbálta ezt megakadályozni, ezért a férfiak bántalmazták őket, majd ismeretlen helyre távoztak.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a többfős társaságot előző este a józsefvárosi üzletben nem szolgálták ki, feltehetően ezért tértek vissza feldühödött állapotban egy nappal később.

A négy külföldi gyanúsított beazonosítása után 2016. május 18-án 3 óra 45 perckor a rendőrök egy Budapest VIII., Népszínház utcai második emeleti lakásban elfogták, majd előállították őket a kerületi rendőrkapitányságra.  Ismeretlen társukat a rendőrség még keresi.

A bolgár férfiak gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is tart.

 


Kapcsolódó oldalak