Néhány órán belül elfogták a nyíregyházi nyomozók

2021. 05. 06., cs - 09:12
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A besztereci férfinak rablás elkövetése miatt kell felelnie.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást G. L. 21 éves besztereci lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2021. május 5-én 17 óra 30 perc körül bement egy nyíregyházi lakóházba, ahol az otthon tartózkodó 46 éves férfit felszólította, hogy maradjon ülve, amíg ő értékek után kutatott. Három darab horgászbotot, és egy haltartó táskát vett magához azzal a szándékkal, hogy azokat eltulajdonítsa. A tulajdonos megpróbálta megakadályozni, felállt és kérte, hogy ne vigye el a horgászfelszerelést, erre a másik megrúgta, ököllel többször megütötte és a magához vett tárgyakkal együtt ismeretlen helyre távozott. A rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül a feltételezett elkövetőt azonosították, és besztereci otthonában elfogták. A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatták, és őrizetbe vették.    


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.