Nem adta fel, pedig jobban tette volna

2024. 03. 22., p - 09:21
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pénzt akart lopni egy férfi egy gyulai telephelyről. Először a riasztó elijesztette, másodjára a zsákmányolt bankók egy részét elhagyta. Kidobta a ruháját és bajuszát is levágta azért, hogy ne bukjon le, de hiába. Az ellene indult büntetőeljárás iratai már az ügyészségen vannak.

Egymillió forintot loptak el egy telephelyről 2023. október 23-án este Gyulán. A területet és az épületet gondosan őrzik, van biztonsági rendszer. A férfi, aki úgy gondolta, hogy pénzt tud elhozni onnan, először a riasztó hangjára elmenekült, nem vitt el semmit. Két órával később azonban visszament, hatástalanítani próbálta az elektronikus védelmet. Miután neki úgy tűnt, hogy ez sikerült is, felfeszített egy pénzkazettát, belemarkolt a tartalmába és futásnak eredt.

Eközben azonban ahhoz a biztonsági céghez is futott be jelzés, ahová a riasztó be volt kötve, és a telephely üzemeltetői is gondolták, hogy baj van, mert a telefonjukon nem látták az épületet pásztázó kamera képét. Időben érkeztek és üldözőbe is vették a férfit, de eltűnt a közeli erdős részen. Miközben menekült, többször elesett, a pénz egy részét elszórta.

A rendőrök azonosították a dobozi férfit és másnap reggel a lakásáról előállították. Beismerte, a lopást és elmondta: mindent megtett azért, hogy ne bukjon le. Egy utcai szemetesbe kidobta a pulóverét, másnap reggel pedig megborotválkozott, levágta a bajuszát. Mindezt hiába, hiszen így sem tudta elkerülni a felelősségre vonást. A Gyulai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított és vádemelést javasol ellene. Ügyének iratait 2024. március 21-én továbbították az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a hídon

Két bajai rendőr és mentős húzták vissza a hídra az öngyilkossággal fenyegetőző férfit.

 

Eltűnt Schofhauzer Ilona

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az 56 éves hölgy megtalálása érdekében.

 

Kabátja alá rejtette

Két üveg whiskeyt és két doboz energiaitalt akart ellopni egy fiú Kazincbarcikán, egy szabadnapos rendőr fogta el.

 

Közlekedési balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennégy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonnegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.