Nem aprózta el

2023. 10. 13., p - 09:07
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Különös műgonddal nevelt kábítószer-ültetvényét külön erre a célra átalakított épületekben rejtegette egy budapesti férfi Mány külterületén.

Nem bízta a véletlenre illegális tevékenységének eredményességét az az 51 éves budapesti férfi, aki – lakossági bejelentés alapján – még 2023 májusában került a bicskei nyomozók látókörébe. A birtokukba jutott bűnügyi információk alapján a bicskei zsaruk nekiláttak az aprólékos felderítőmunkának, melynek során csakhamar beigazolódott, hogy a férfi Mány határában, a szeméttelepen álló több ingatlanban is cannabist termeszt. Az egyenruhások október 11-én csaptak le a drogtermesztőre, a szóban forgó helyszínen pedig kutatást tartottak, melynek során maguk is szembesülhettek vele, hogy a férfi milyen precízen figyelt az illegális plantázs kialakításánál a részletekre.

A szeméttelepen álló hangárban, valamint a mellette lévő épületben összesen 550 cannabistőre és 105 gyökeres szárcsonkra bukkantak a rendőrök, egy további ingatlanban tárolt hűtőládából pedig több mint 8 kilogramm fagyasztott, zöld növényi törmelék került elő, melyről az elsődleges szakértői vélemény megállapította, hogy kábítószernek minősül. A férfi jó kertész módjára az épületeket annak megfelelően alakította át, hogy azok kábítószer-termesztéshez alkalmasak legyenek, így klímaberendezéssel, ventilátorokkal és szellőztetőberendezéssel látta el azokat, és az optimális fényviszonyok biztosításáról sem feledkezett meg.

A helyszínen elfogott, majd előállított drogtermesztőt a rendőrök őrizetbe vették. A lefoglalt kábítószer jelentős mennyiségére való tekintettel a férfival szemben immáron a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai folytatják le az eljárást, melynek során október 12-én délelőtt kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.