Nem engedte ki a feleségét, előzetesbe került

2015. 06. 16., k - 16:13
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 59 éves dunakeszi férfi csavarhúzóval, valamint egy motoros fűkaszával fenyegette meg a feleségét.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt O. Bertalan 59 éves dunakeszi lakos ellen.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság épületében 2015. június 14-én 3 óra körüli időben személyesen tett bejelentést egy férfi, mivel édesanyját a férje megfenyegette, valamint elvette a mobiltelefonját és nem engedte ki a dunakeszi lakásukból. A bejelentő nem szeretett volna konfrontálódni a férfival, ezért kimászott a lakás egyik ablakán és bement a rendőrségre segítséget kérni.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának munkatársai a bejelentővel mentek a helyszínre, ahol többszöri csengetésre megjelent az ajtóban O. Bertalan és a felesége. Az asszony a rendőrök kérésére a kapuhoz ment, azt kinyitotta és megerősítette, hogy a bejelentés igaz. Ez idő alatt az 59 éves férfi az ajtóban maradt, majd amikor a járőrök a sértett engedélyével beléptek az udvarra, akkor a gyanúsított elkezdett kiabálni és támadólag lépett fel a rendőrökkel szemben. A járőrök kis idő elteltével a lakás egyik helyiségében elfogták a férfit, akit előállítását követően a Pest megyei rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki, mivel a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a feleségét 2015. június 13-án 22 órát követően egy csavarhúzóval és egy motoros fűkaszával megfenyegette. A gyanúsított hajnalban a lakás ajtaját kulcsra zárta és elvette a nő mobiltelefonját, majd közölte vele, hogy amennyiben értesíti a rendőrséget, akkor a nála lévő csavarhúzóval „nyakon fogja szúrni”.

A nyomozók O. Bertalant őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2015. június 16-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

 


Kapcsolódó oldalak