Nem festeni akartak

2019. 03. 31., v - 08:48
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy idős helybeli férfitől vitt el több mint egymillió forintot két hódmezővásárhelyi fiatal, kifosztás miatt kell felelniük.

Az elkövetők 2019. március 24-én 17 óra körül jelentek meg a sértett házánál. A páros egyik tagját már ismerte a tulajdonos, mert többször végzett nála kerti munkát. Arra hivatkozva, hogy a kaput jöttek lefesteni bejutottak az ingatlanba. Míg az egyikük szóval tartotta a munkaadót, a másik bement a hálószobába, ahol egy szekrényből kivett több mint egymillió forintot. Ezt követően a 17 és 20 éves gyanúsítottak távoztak.

A rendőrök az adatgyűjtés során rövid időn belül azonosították, majd gyanúsítottként kihallgatták a két fiatalt. Ellenük védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntett miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.