Nem hagyott fel a „mesterségével”

2024. 06. 26., sze - 13:32
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci nyomozok korábban már kihallgatták gyanúsítottként az új pszichoaktív anyaggal kereskedő dílert, akit most már őrizetbe is vettek.

A Miskolci Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt folytat nyomozást egy 45 éves felsőzsolcai lakossal szemben. A férfi június 7-ét megelőzően több helyi fogyasztónak – fiatalkorúaknak is – értékesített új pszichoaktív anyagot. A Miskolci Rendőrkapitányság a dílerrel szemben 2023-ban már ugyanezen bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást. Mivel tevékenységét a kereskedő tovább folytatta, ezért a nyomozók július 25-én ismételten gyanúsítottként hallgatták ki, de most már őrizetbe is vették, és letartóztatását is kezdeményezték.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az új pszichoaktív szerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet.


Kapcsolódó oldalak