Nem ismerte a VII. parancsolatot

2022. 09. 23., p - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kőbányai rendőrök elfogták a férfit, aki egy templomból perselyt, egy üzletből fehérneműt, az utcáról pedig egy autót lopott el.

Kétszer is betért egy X. kerületi templomba egy férfi 2022. szeptember 15-én és 16-án délután. Nem imádkozni akart; a kihelyezett perselyeket, illetve azok tartalmát szemelte ki magának. A tolvaj sikerrel járt, a pénztartók megrongálása után az azokban összegyűlt 30.000 forint adományt magához vette, és a helyszínről távozott.

A X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították, majd négy napon belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A 30 éves H. István gyanúsított kihallgatása során a terhére rótt cselekmény elkövetését elismerte, majd további eseteket „gyónt meg” az őt kihallgató nyomozóknak.

A férfi elmondta, hogy 2022. szeptember 14-én éjszaka egy X. kerületi irodáház előtt parkoló kocsi nyitott állapotát kihasználta, majd miután néhány utcányit autózott, a gépkocsit hátrahagyta.

Ezzel nem ért véget a beismerések sora; a 30 éves elkövető egy 2022. szeptember 16-án éjszaka elkövetett lopásról is beszámolt a rendőröknek. Ez alkalommal H. István egy kőbányai bolt ablakát betörte, majd az üzletből pénzt, több női alsóneműt, harisnyát, jelmezt és nadrágot lopott el 200.000 forint értékben.

A tolvajt a X. kerületi nyomozók egy rendbeli lopás vétsége, egy rendbeli lopás bűntette, továbbá egy rendbeli jármű önkényes elvételének bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.