Nem jól sült el az együttélés

2022. 08. 04., cs - 08:29
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri nyomozók őrizetbe vették a rablással gyanúsítható 21 éves és 30 éves nőt.

Két nő 2022 júliusában egy egri férfi otthonába költözött közös együttélési szándékkal. Rövid időn belül a férfi és a két nő közelebbi kapcsolatba került. Azonban július 31-én a kora esti órákban veszekedés alakult ki a három lakótárs között, mivel a nők anyagi juttatást vártak el szállásadójuktól az együttlétért cserébe.

A vita addig fajult, hogy a férfit megkötözték, spray-vel lefújták, száját leragasztották, majd többször bántalmazták, végül egy késsel az egyikőjük hason szúrta. Ezt követően magukhoz vették a sértett iratait és elmenekültek a helyszínről.

A nyomozók egy nappal később egri otthonukban elfogták a két nőt, akiket őrizetbe vételük mellett rablás bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett V. Alexandra és M. Dzsenifer letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság augusztus 3-án elrendelt.

.

 


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.