Nem jött be a számításuk

2023. 06. 28., sze - 11:16
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gondosan eltervezte két nő és egy férfi, hogyan szerezzék meg büntetlenül a szomszédjuk megtakarított pénzét Vésztőn. A nyomozók azonban összegyűjtötték az ellenük szóló bizonyítékokat.

Megloptak egy nőt 2023. június 23-áról 24-ére virradóra Vésztőn. Késő este úgy hallotta, valaki kopogott a háza ablakán, ráadásul vihar is volt, nem akart egyedül otthon maradni, átment a szomszédba. Később, amikor visszatért a saját házába látta, hogy felfeszítették az ajtót és ellopták a pénztárcáját és a széfét. Azonnal hívta a rendőröket, akiknek a szomszédok azt megerősítették, hogy az éjjel volt náluk a nő, de a betörésről nem beszéltek, úgy tettek, mintha arról semmit nem tudnának. A nyomozók azonban összerakták a képet és kiderítették, hogy a két nő és egyikük élettársa előre megtervezték, hogyan szerezzék meg az asszony pénzét. Összegyűjtötték az ellenük szóló bizonyítékokat és 2023. június 27-én mindhármukat kihallgatták gyanúsítottként. Egyikük elmondta, hogy szándékosan ijesztettek rá a nőre, ők dobták meg az ablakát és ajánlották fel neki, hogy inkább töltse náluk az éjszakát. Különböző ürügyekkel próbálták marasztalni, miközben ketten átmentek a házához, a harmadik szóval tartotta, hogy legyen idejük a házban megkeresni és elhozni az asszony megtakarított pénzét. Korábban többször adott nekik kölcsön, segített rajtuk, ezért gondolták, hogy van miért átmenniük. Kiderült, hogy egy hónappal korábban a másik szomszédjukat is meglopták. Amikor elutazott, kihasználták az alkalmat és ketten átmentek a házának a melléképületébe. A Szeghalmi Rendőrkapitányság a két nőt és a férfit lopás bűntett elkövetésével gyanúsítja. A rendőrök a bűncselekmények körülményeinek vizsgálata mellett azon is dolgoznak, hogy a kár minél nagyobb része megtérüljön.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Részrehajlás nélkül

A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja a Mérce és a Magyar Jelen állításait.

 

Fokozott rendőri jelenlét

Hétvégén Komárom-Esztergom vármegye közútjain közlekedésrendészeti ellenőrzések várhatóak.

 

Körözött autó Nagylakon

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Újabb díler rács mögött

Egy törökszentmiklósi lakost vettek őrizetbe a rendőrök, akik környékbelieket látott el illegális szerekkel.