Nem jutott messzire
A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a bejelentés után pár órán belül elfogták a rablót.

Egy férfi 2019. május 9-én 10 órakor tett feljelentést a VIII. kerületi rendőrkapitányságon; elmondta, hogy egy nappal korábban, 8-án este 10 és 11 óra között Kispesten kirabolták.
A férfi egy XIX. kerületi kocsmában ivott alkalmi ismerősével, aki a közös szórakozás után a gyanú szerint a Vak Bottyán úton leütötte, majd elvette 180 ezer forintját és a mobiltelefonját.
A rendőrök a beszerzett kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, S. Richárdot. A 32 éves budapesti férfit még aznap délután 17 órakor a bűncselekmény helyszínének közelében elfogták, előállították a XIX. kerületi rendőrkapitányságra. S. Richárdnál tartott kutatás során a nyomozók megtalálták és lefoglalták a mobiltelefont és a 180 ezer forintot.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitánysága a rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást S. Richárd ellen, a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.