Nem jutottak messzire a lopott hűtővel

2021. 03. 24., sze - 14:58
Készenléti Rendőrség

Hiába próbáltak menekülni, a készenléti rendőrök elfogták őket.

A Készenléti Rendőrség győri határvadász bevetési osztály két munkatársa tartott éppen a szolgálati helyére 2021. március 23-án a délutáni órákban, amikor Pápa egyik műszaki áruházának hátsó raktárrészénél két, gyanúsan viselkedő személyre lettek figyelmesek. A rendőrök messziről is jól látták, hogy a két férfi éppen egy nagyobb tárgyat helyezett egy gépjármű tetejére, amit sietősen le is kötöztek, majd ezt követően nagy sebességgel elhajtottak a helyszínről.

A szabadidős rendőrök – annak ismeretében, hogy ebben az időszakban az elektronikai üzletek nem lehetnek nyitva, így áruforgalom sem lehetséges – a gépjármű után indultak, és Győr irányába haladva a következő település határán utolérték, és intézkedés alá vonták őket.

Az elszámoltatás során a jármű vezetője beismerte, hogy társával a pápai műszaki áruház konténerraktárából egy kombi hűtőszekrényt tulajdonítottak el. A gépjármű átvizsgálása során a csomagtartóból a lakat átvágásához használt erővágó is előkerült.

A készenléti rendőrök a két győrszemerei férfit a kiérkező rendőröknek átadták, akik a Pápai Rendőrkapitányságra előállították őket, és velük szemben lopás bűncselekmény elkövetése miatt indítottak eljárást.


Kapcsolódó oldalak