Nem létező koncertjegyekkel verte át a rajongókat

2024. 04. 12., p - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elfogták a csalót, aki a Depeche Mode koncertre adott el nem létező jegyeket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya mellett négy vidéki rendőrkapitányság is eljárást folytat az ellen a 28 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint interneten értékesített nem létező koncertjegyeket. A BRFK egy fővárosi férfi feljelentését követően kezdett nyomozásba, aki 2024. március 26-án egy internetes piactéren szeretett volna egy hirdetőtől jegyeket vásárolni a Depeche Mode együttes budapesti koncertjére. Az egyeztetést követően a vásárló 50 ezer forintot utalt át a hirdető által megadott bankszámlaszámra, azonban a jegyek soha nem jutottak el hozzá. Az ismeretlen hirdető az átutalás után elérhetetlenné vált, és a jegyeket sem küldte el a vevőnek.

A nyomozók azonosították a jegyeket árusító hirdetőt, a 28 éves F. Rajmondot, majd egy másik férfi is látókörükbe került, akinek a bankszámlájára a gyanútlan sértett elutalta a jegyek árát. A nyomozás adatai szerint a 49 éves B. Péter azért nyitott számlát, hogy arra érkezzenek az F. Rajmond által kicsalt pénzek.

F. Rajmondot és B. Pétert a budapesti nyomozók 2024. április 4-én Heves vármegyében fogták el, a két férfitől több, más nevére szóló hitelintézeti, távközlési szerződést, hazai és külföldi bankkártyákat, 30 SIM-kártyát, két tabletet, valamint három mobiltelefont foglaltak le. F. Rajmond lakásból kábítószergyanús anyagok is előkerültek, ezért a rendőrök kábítószer birtoklása miatt külön büntetőeljárást indítottak. Az is kiderült, hogy F. Rajmond ellen hasonló módszerekkel elkövetett csalások miatt négy másik rendőrkapitányság is büntetőeljárást folytat. A gyanúsított feltehetően még több vásárlót tévedésbe ejthetett, így a budapesti rendőrök vizsgálják, hogy még kik lehetnek érintettek.

A csalással gyanúsítható F. Rajmondot kihallgatását követően őrizetbe vették. A férfi tagadta a bűncselekményt.

A fővárosi nyomozók a bankszámla tulajdonosaként azonosított 49 éves B. Pétert csalás és pénzmosás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették. Ő is tagadta a bűncselekmények elkövetését, és nem tett vallomást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben a betörő

Több millió forintot és arany ékszereket lopott egy férfi Szegeden. A rendőrök elfogták.

 

Országos elismerésben részesült

Szommer Attila, A Déli Agrárképző Centrum Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum és Kollégium tanára országos rendőrfőkapitányi jutalmat vehetett át Pedagógusnap alkalmából.

 

Kivonták a forgalomból

A bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló férfi új pszichoaktív anyagot árult Kunmadarason, a karcagi nyomozók őrizetbe vették.

 

Körözött autó Röszkén

A Kecskeméti Rendőrkapitányság által keresett kocsit foglaltak le Röszke közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Ki lehet Ő?

A Szigetszentmiklósi nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.