Nem történt bankrablás Debrecenben

2024. 03. 25., h - 13:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 77 éves férfi fenyegetőzött. A rendőrök egy órán belül elfogták, garázdaság miatt kell felelnie.

Egy debreceni pénzintézetből érkezett bejelentés 2024. március 25-én 11 óra körül. Egy férfi fenyegető kijelentéseket tett, miután arról kapott tájékoztatást, hogy nincs pénz a számláján. A 77 éves ügyfél ezután kisétált a bankból. A rendőrök nagy erőkkel keresni kezdték, a Készenléti Rendőrség járőrei pedig egy órán belül elfogták. A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói megkezdték a gyanúsítotti kihallgatását, garázdaság vétség miatt indul büntetőeljárás vele szemben. A jelenleg beszerzett adatok és a tanúk elmondása alapján sem fegyver, sem ahhoz hasonló tárgy nem volt a férfinál.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.