Nem tudott beletörődni a szakításba - videóval frissítve

2015. 02. 11., sze - 16:31
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a nők haját levágó férfit.

Mint arról korábban hírt adtunk a 46 éves P. Miklós megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. február 8-án Budapest egy XVIII. kerületi erdős részén kialakított lakóhelyére becsalta volt élettársát és annak unokatestvérét. A nőket egy késsel megfenyegette, levetkőztette, majd volt párját arra kényszerítette, hogy nemi vágyát kielégítse, melyet a nő elutasított. A férfi dühében szitkozódott, majd megütötte a sértettet és a nála lévő késsel - azért, hogy megfélemlítse a nőket - levágta a hajukat. 

Cselekményét egy férfi vette észre, aki értesítette a rendőrséget.

A gyanúsított a helyszínre érkező járőröket is megfenyegette a nála lévő késsel, majd az intézkedő rendőrökre egy pisztolyt fogott, mely feltehetően légfegyver. A férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a kapitányságra előállították.

P. Miklóssal szemben a további eljárást - őrizetbe vétele mellett - szexuális kényszerítés bűntett és felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapest Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2015. február 11-én elrendelt.


Hírfolyam

 

Rács mögött a betörő

A szekszárdi rendőrök őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki májusban többször is lopott Bátán.

 

Ittasan vezetni veszélyes!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

 

77, több mint hat tucat

A tamási rendőrök Keszőhidegkúton néhány óra alatt 77 gyorshajtóval szemben intézkedtek. Akadt olyan, aki a megengedett sebesség több mint duplájával repesztett lakott területen. Volt olyan sofőr is, aki egy intézkedés alkalmával 12 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze, s akadt olyan is, aki alig negyed óra alatt kétszer hajtott el túl gyorsan a sebességet mérő rendőrök előtt.

 

Lezárták a fiatalkorú rabló ügyét

A kiskunhalasi nyomozók vádemelést javasolnak egy 17 éves fiú ellen, aki a sértett könnyelműségét kihasználva komoly bűntényt követett el.

 

Összesítés

Intézkedések a keddi jogellenes gyűléssel kapcsolatban.