Nem tudott elmenekülni

2026. 11. 02., h - 10:32
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Több bűncselekményt is elkövetett egy bódult állapotú férfi. Parkoló kocsikba nyúlt be, az egyiket meg is rongálta, majd elvitt egy kisteherautót, amivel balesetet okozott. A rendőrök őrizetbe vették.

Álló kocsinak ütközött egy kisteherautó november 1-jén késő délután Dévaványán. Egy férfi vezette a járművet, aki a tulajdonos tudta és engedélye nélkül hajtott el Szeghalomról. Benne maradt az indítókulcs, így könnyen elindulhatott vele. A férfi nem sérült meg, az ütközés után kiugrott a járműből, és menekülni próbált a rendőrök elől. Nem sikerült azonban kibújnia a felelősségre vonás alól. A rendőrök egy arra járó autós segítségével feltartóztatták és előállították a Szeghalmi Rendőrkapitányságra, az ott elvégzett gyorsteszt szerint drogot fogyasztott. Azért is keresték, mert mielőtt beült volna a járműbe, szintén Szeghalmon három személygépkocsi utasterébe nyúlt be, az egyiket meg is rongálta: ahogy kifeszítette az ablakát, letörte a légterelőjét.

Őrizetbe vették a biharnagybajomi férfit, és több eljárás indult ellene. Jármű önkényes elvételével, valamint kábítószer birtoklása vétségével gyanúsítja őt a rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak