Nem tudta megtéveszteni a rendőröket

2015. 10. 01., cs - 11:45
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ellopta lakótársa hordozható számítógépét egy férfi Mezőhegyesen. A sértettnek, a főbérlőnek és a rendőröknek is azt állította, hogy betörők vitték el a gépet. A rendőrök azonban hamar kiderítették, hogy nem így történt.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Mezőhegyesi Rendőrőrsére 2015. szeptember 30-án 16 óra körüli időben bejelentést tett egy mezőhegyesi férfi arról, hogy a házba, amit bérbe ad, betörtek. A két bérlő értesítette, hogy egy nappal korábban valaki megrongálta az épület hátsó bejárati ajtaját és több dolgot elvitt a lakásból.

 

Az egyenruhások meghallgatták a bérlőket. Egyikük elmondta, hogy eltűnt a hordozható számítógépe, a másik férfi pedig arról számol be, hogy amikor 2015. szeptember 29-én este hazaért, a ház hátsó bejárati ajtaja nyitva volt. Valaki az ő szobáját is átkutatta és pénzt, műszaki cikkeket, valamint egy mobiltelefont is eltulajdonított onnan. Az állította, hogy két héttel korábban is eltűnt több tízezer forintja, de nem értesítette a rendőrséget, mert „házon belül akarta elintézni a dolgot”.

 

A rendőrök megvizsgálták az ajtót és megállapították, hogy azt valószínűleg belülről rongálták meg. Az egyik bérlő, a 22 éves Á. Róbert előállítását követően történt kihallgatásán elismerte, hogy nem mondott igazat lakótársának, a főbérlőnek és a rendőröknek sem. Nem törtek be hozzájuk, hanem ő tulajdonította el a vele együtt lakó fiatalember számítógépét, amit eladott egy tótkomlósi férfinak. Az ajtót ő rongálta meg, majd szétdobálta a saját dolgait azért, hogy úgy tűnjön: betörés történt. Elmondta azt is, hogy a két héttel korábbi lopást is csak kitalálta.

 

A 22 éves Á. Róbert ellen a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A számítógépet a rendőrök megtalálták, lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak. 


Kapcsolódó oldalak