Nem volt elég az aprópénz

2016. 11. 11., p - 13:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kalocsai rendőrök pár órán belül őrizetbe vették a 15 éves fiút.

A Kalocsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást rendelt el rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen elkövető 2016. november 10-én 17 óra 30 perc körül Kalocsán, a Malatin téren odalépett két fiúhoz és tőlük pénzt kért. A 15 éves sértett átadott neki 50 forintot, de az ismeretlen a többi pénzt is követelte, különben bántalmazással fenyegette meg a fiút, aki ennek hatására átadta a nála lévő 400 forintot is. Ezt követően az ismeretlen tettes továbbment, de pár perccel később a fiatalok után ment és ráfogott a 15 éves sértett vállára, majd a nála lévő összes pénzt akarta. A fiúk elfutottak a helyszínről és segítséget kértek.

A bejelentéstől számított négy órán belül a nyomozók beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 15 éves fiatalt, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.