Nem volt ideje eladni

2018. 09. 11., k - 08:38
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejelentéstől számított három órán belül már gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy csongrádi férfit, aki a gyanú szerint egy laptopot lopott el egy ismerőse házából. A férfi elismerte a cselekmény elkövetését.

A 18 éves T. R. A. 2018. szeptember 9-én valamivel 13 óra előtt távozott ismerősétől, amikor a nyitott ablakon keresztül meglátta az egyik szobában levő laptopot. A férfi az ablakon bemászva magával vitte a gépet. A rendőrök az adatgyűjtés során alig három órán belül megállapították a feltételezett elkövető kilétét, akit röviddel később az utcán igazoltattak, majd előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy pénzt akart szerezni, ezért azt tervezte, eladja a számítástechnikai eszközt, de erre már nem volt ideje.

A férfi ellen lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrádi Rendőrkapitányságon.

A rendőrség felhívja a figyelmet:

- a bejárati ajtót mindig gondosan zárják be, még akkor is, ha otthon tartózkodnak!

- magánházakban, szellőztetéskor ügyeljenek arra, hogy senki ne tudjon benyúlni, bemászni az ablakon! A szúnyogháló nem jelent védelmet!


Hírfolyam

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.

 

Bejelentették

A BRFK a gyülekezési törvény alapján bírálja el a „Budapest Büszkeség” rendezvény bejelentését.

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.