Nem volt istentől való: elkapták a perselytolvajt

2025. 07. 08., k - 14:40
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabadidejében fogta el a perselytolvajt egy tiszaújvárosi rendőr

Egy szabadidejét töltő rendőr akadályozta meg, hogy egy férfi meglépjen egy templomból ellopott persellyel Tiszaújvárosban. A határozott fellépésnek és a gyors helyzetfelismerésnek köszönhetően az elkövető rövid időn belül rendőrkézre került.

Július 6-án kora este az elkövető bement egy tiszaújvárosi templomba, majd kiemelte a falhoz rögzített perselyt. A zsákmányt a pólója alá rejtve igyekezett elhagyni a helyszínt, és a közeli játszótér irányába távozott.

A gyanús viselkedésre többen is felfigyeltek, majd egy szabadidős rendőrnek is jelezték, aki azonnal intézkedni kezdett. A közterület-felügyelők segítségével térfigyelő kamerafelvételeket kért, amelyek alapján sikerült azonosítani az elkövetőt. A rendőr szolgálatba helyezte magát, és a személyleírás alapján rövid időn belül feltartóztatta a férfit.

A járőrök a helyszínre érkezve előállították a gyanúsítottat a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak