Nemcsak a gázt, hanem az áramot is lopta
A bajai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Az egyik garai házban az illetékes gázszolgáltató munkatársai ellenőrzést tartottak 2020 májusában, mely során észlelték, hogy a mérőórát megakasztották, így úgy tűnt, mintha nem lenne fogyasztás a lakásban. A szakemberek azonnal értesítették a rendőrséget. A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy az áramot is jogtalanul vételezik. Kiderült, hogy a tulajdonos a villanyóra előtti méretlen fővezetékre csatlakozott, és így szerezte az energiát. A 34 éves nővel szemben lopás miatt indult büntetőeljárás.
A kirendelt igazságügyi szakértő véleménye szerint a 2018 augusztusától lopta a gázt a nő hozzávetőleg 680 ezer forint értékben, míg az áramot 2019 novemberétől - közel 61 ezer forintban - vételezte jogtalanul.
A büntetőeljárást a bajai rendőrök a napokban befejezték, és vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes járási ügyészségnek.
Fotó: Internet