Nemcsak sonkát fogyasztottak hétvégén
Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás két férfival szemben az ünnepi hétvégén.

Szombaton este az egyenruhások igazoltattak egy gyanúsan viselkedő, Szekszárd főutcáján közlekedő autóst, aki egy Volkswagennel haladt a központ irányából Csatár felé. A kocsi után fordultak, majd amikor mögé értek, a sofőr félreállt, és a hátsó ülésre mászott, onnan próbálta elhagyni az utasteret. Kollégáink testi kényszerrel bírták maradásra. Az igazoltatás során kiderült, a férfi nem rendelkezik jogosítvánnyal, KRESZ vizsgát sohasem tett, ennek ellenére már máskor is vezetett. Emiatt jelenleg is eltiltás hatálya alatt áll. Az általa használt járművet a forgalomból kivonták, biztosítást nem kötöttek rá. A ruházatátvizsgálás során a férfi kabátjának zsebéből egy nylontasakban zöld növényi származék került elő. A 41 éves foktői férfit előbb mintavételre, majd gyanúsítotti kihallgatásra állították elő. Gyorstesztje pozitív lett, kihallgatása során beismerő vallomást tett.

Húsvét hétfőn déltájban a szekszárdi egyenruhások figyeltek fel az egyik nagyáruház parkolójában egy földön fekvő emberre. Mivel magatehetetlen állapotban volt, mentőt hívtak hozzá. A férfi egy nyitott állapotú Mercedes mellett feküdt, melynek az ablakai is le voltak engedve. Az autóból előkerültek a férfi iratai. Az utastérben volt készpénz és több csomag kábítószergyanús anyag, fehér por, kristály és tabletták. A 37 éves helyi lakos hozzátartozójának jelenlétében a nyomozók szemlét tartottak, lefoglalták a gyanús csomagokat. Kiderült, a férfi két napja távozott lakásáról, a családtagok azóta nem tudtak róla. Állapota miatt a mentő kórházba szállította, még nincs kihallgatható állapotban.
