Neonzöld táskába rejtettek egy kiló marihuánát

2020. 07. 15., sze - 11:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség X. Határvadász Mélységi Ellenőrzési Osztály járőrei egy kilogramm marihuánát találtak egy afgán és egy magyar állampolgárnál, akik vonattal érkeztek Budapestre.

A magyar-osztrák-német közös vasúti járőrszolgálat keretében 2020. július 11-én a Készenléti Rendőrség járőrei egy Münchenből induló Budapestre érkező szerelvényen vonatkísérő szolgálatot láttak el. Az utasok igazoltatása során az egyik kocsiban felfigyeltek egy férfire, aki az igazoltatás alatt ideges volt, illetve semmilyen okmányt nem tudott átadni, amellyel hitelt érdemlően igazolni tudta volna magát. A rendőrök így bemondás alapján ellenőrizték a 18 éves budapesti D. Lászlót, akinek a rendszerben szereplő fényképpel egyeztek az adatai. Ezután igazoltatták a vele szemben ülő férfit is, egy 32 éves, oltalmazott státusszal rendelkező afgán állampolgárt. D. László mögött, a poggyásztartón egy neonzöld sporttáska volt, amiről mindkét férfi azt állította, hogy nem az ő tulajdona. Mivel a két utas nem szerepelt a körözési rendszerben a rendőrök folytatták az ellenőrzést a vonaton.

A rendőrök látták, hogy a két férfi Kelenföld vasútállomásnál szállt le a vonatról, és náluk van a – korábban letagadott – neonzöld táska. A járőrök ezután újra igazoltatták a két utast, mert úgy vélték, hogy a táskában szabálysértésből vagy bűncselekményből származó eszköz lehet. A rendőrök gyanúja beigazolódott, abban egy kilogramm marihuána volt.

A Készenléti Rendőrség kollégái a két férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.