Nő rózsaszínű felsőben
A dorogi rendőrök hét perc alatt elfogták a tettest.
Rablásról tett bejelentést egy 53 éves dorogi nő 2014. október 26-án este. A sértett egy rózsaszínű felsőt és világoskék nadrágot viselő asszonyról adott személyleírást a dorogi rendőröknek, aki a bejelentő pénztárcáját tulajdonította el, miközben csomagjait autójából a házába hordta be. H-né H. Ilona a bukszát a benne lévő készpénzzel együtt még a sértett udvarán eldobta, értékek nélkül menekült el a családi ház udvarából.
Az egyenruhások a bűncselekmény elkövetésnek helyszínétől nem messze igazoltatták a tettest, aki megpróbálta félrevezetni a rendőröket. Azt állította, hogy a keresett asszony a járőrök érkezése előtt rohant el mellette, az egyenruhásoknak azonban azonnal gyanússá vált, mikor az 56 éves nő a rabló személyéről kezdett el magyarázni nekik.
H-né H. Ilonát a rendőrök előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra. Itt a nyomozók tisztázták, hogy nem történt rablás, az asszonyt lopás vétség kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, de nem tett vallomást. A nő az ellene folyó büntetőeljárás ideje alatt szabadlábon védekezhet.