Nőket vettek, drogot árultak

2023. 12. 04., h - 13:45
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baranyai rendőrök két férfit és egy nőt vettek őrizetbe.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai a Nemzeti Védelmi Szolgálat támogatásával 2023. november 30-án egy 45 éves férfit és egy 27 éves nőt fogtak el szalatnaki otthonukban.

A nyomozók azzal gyanúsítják a párt, hogy 2022. október 21-ét megelőzően egy férfitól megvásároltak egy nőt, akit azután prostitúcióra kényszerítettek, majd a keresett pénzt elvették tőle, és többször bántalmazták is.

A férfi és az élettársa idén januárban egy másik nőt is vásárolt, akit szintén prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, illetve arra, hogy a férfival szexuális kapcsolatot létesítsen. Az ő pénzét is elvették, majd később a sértettet eladták egy svájci állampolgárságú férfinak.

A 45 éves férfi azonban nemcsak nőkkel kereskedett, hanem a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése szerint droggal is. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. november 18-a és 30-a között nagy mennyiségű kábítószert vásárolt azért, hogy azt továbbértékesítse. A drogbizniszben egy 48 éves magyarszéki férfi volt a társa, aki az anyagi forrást biztosította a számára. A szalatnaki férfi átvette a pénzt a társától, majd autóba ült, egy másik vármegyében kábítószert vásárolt, az árut pedig leszállította a társának, hogy továbbértékesítse azt. A nyomozók a magyarszéki lakásban kutatást tartottak, amely során droggyanús anyagot találtak és foglaltak le.

A rendőrök a két férfit és a nőt előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A nő ellen emberkereskedelem és kényszermunka, a 45 éves férfi ellen emberkereskedelem és kényszermunka, illetve kábítószer-kereskedelem, a 48 éves férfi ellen pedig kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt indult eljárás a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat védelmi feladatából adódóan olyan ügyekben is eljár, amikor felmerül, hogy a bűnelkövetők rendvédelmi kapcsolatokkal rendelkeznek, azonban jelen esetben ezt az információt kizárták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.